Ábránd

Ennek a versnek 2, azaz kettő darab befejezést írtam, mert a hétvégén lapozgattam a József Attila kötetet, és abban láttam, hogy ilyet lehet!!! :)
Nekem a lila jobban tetszik, de persze nyilván a többségnek egyik sem szimpatikus... hát ez van! :) 

Te felkelsz, s én veled kelek.

Rögtön a fürdőbe megyek.

Közben felöltözöl, lazán,

Én ráérek; később talán!

A reggeli a szokásos:

Nekem még mindig nem mákos!

Falatozom diós nasim,

Azt kívánja reggel hasim.

Túl vagyok az öltözésen,

Talán ezúttal nem késem.

Már rég kész vagy, ajtóban állsz,

Míg az óra felet üt, vársz.

Elkészültem, de még várok:

Az utolsó simítások.

Kulcs, telefon, s a pénztárca

Is rákerül a listánkra.

A legszebb pillanat végül,

Mikor a világ megszépül,

Mert átkarolsz és megcsókolsz

És páratlanul szépet szólsz:

„Szeretlek…” és elmosolyodsz,

Tudod, szeretem, ha vigyorogsz.

De a reggelem szürke, színtelen,

Mivel hogy ezt a férfit még nem ismerem.

„Szeretlek…” és elmosolyodsz,

Tudod, szeretem, ha vigyorogsz.

De ennek már régen vége,

Látod? most kimondtam végre.

Nem is voltunk együtt soha,

E kép csak a sors fintora:

Boldog lettem volna veled,

De nincs mit ember itt tehet.