Nincs sok bogyó már a fákon,
Jég húzódik minden ágon.
Mint madár, melyet kalitka zár,
Úgy jégfal megett zöld levél áll.
Őszi pocsolya nem toccsan,
Megfagyott, már nem loccsan.
Sikamlósan csúszik, s rajta
Taknyol kinek nincs bakancsa.
De nincsen hó sem, nincs biza!
Csak sár tapad a csizmákra.
Az egyedüli, mi csak fehér
A köd, mely ha szél nincs betér.
Nem számít ha rossz az idő,
A szél, a sár, a mocskos cipő!
Mert nemsokára karácsony:
Hóval fúva - úgy várom. :)
Hát igen, ez nem mai csirke... Még jópár hónappal ezelőttről származik eme remek - nek nem mondható - mű. Fogyasszátok egészséggel! ;)
Áncike rögtönzött elemzése a versről:
Edina életének egy szakaszát fedezhetjük fel e költeményben, mely egy visszatérő esemény volt: minden egyes évben a téli hónapokban bukkant fel. Sajnos a költemény eredeti példányát nem áll módunkban terjeszteni, mert nyomdafestéket nem tűrő szavakkal jellemezte a versben kifejezett érzéseit ( szar, gagyi, gáz, nyomesz, fos, béna, fooos, ...).
Az első versszakban egy tájleírást fedezhetünk fel, melyben a madárral azonosul. A téli hónapokban, vagy tán egy csalódott időszakában úgy érezte magát, mint egy elfogott madár: "madár melyet kalitka zár". A jégfal, mint egy választó tér jelenik meg, mely mögött a "zöld levél", mint remény tűnik fel, de nem lehet elérni. De ez csak egy feltételezés, mert egy ember is megjelenhetett a gondolatsorban.
A második versszak a harmadik versszaknak az ellentétét mondja. A második versszakban csúszik a föld, jégbe borult minden, az utána lévő versszakban pedig a sárban tocsognak az emberek. A költő vágyik a hóesésre, arra, hogy a hóban fetrengjen, és arra, hogy a kedves, aranyos, jó barátnője őt megdobálja sok-sok hógolyóval ->na persze... de ez a barátnő tudja jól, hogy annak súlyos következménye lenne! :P
Az utolsó versszakban pedig teljesen elárulta magát. Már nem vágyik teljesen a hóra, lemondott minden kedves természeti hatásról. Ezek után ezekben a bizonyos hónapokat már csak a karácsony teheti szebbé, elviselhetővé. :)
Hát ezek volnának a versírós még magam előtt is rejtett gondolataim, amit csak Áncike tudhat :)
Áncike rögtönzött elemzése a versről:
Edina életének egy szakaszát fedezhetjük fel e költeményben, mely egy visszatérő esemény volt: minden egyes évben a téli hónapokban bukkant fel. Sajnos a költemény eredeti példányát nem áll módunkban terjeszteni, mert nyomdafestéket nem tűrő szavakkal jellemezte a versben kifejezett érzéseit ( szar, gagyi, gáz, nyomesz, fos, béna, fooos, ...).
Az első versszakban egy tájleírást fedezhetünk fel, melyben a madárral azonosul. A téli hónapokban, vagy tán egy csalódott időszakában úgy érezte magát, mint egy elfogott madár: "madár melyet kalitka zár". A jégfal, mint egy választó tér jelenik meg, mely mögött a "zöld levél", mint remény tűnik fel, de nem lehet elérni. De ez csak egy feltételezés, mert egy ember is megjelenhetett a gondolatsorban.
A második versszak a harmadik versszaknak az ellentétét mondja. A második versszakban csúszik a föld, jégbe borult minden, az utána lévő versszakban pedig a sárban tocsognak az emberek. A költő vágyik a hóesésre, arra, hogy a hóban fetrengjen, és arra, hogy a kedves, aranyos, jó barátnője őt megdobálja sok-sok hógolyóval ->na persze... de ez a barátnő tudja jól, hogy annak súlyos következménye lenne! :P
Az utolsó versszakban pedig teljesen elárulta magát. Már nem vágyik teljesen a hóra, lemondott minden kedves természeti hatásról. Ezek után ezekben a bizonyos hónapokat már csak a karácsony teheti szebbé, elviselhetővé. :)
Hát ezek volnának a versírós még magam előtt is rejtett gondolataim, amit csak Áncike tudhat :)
Én adtam neki címet??? :O :O :O Ez most komoly???
VálaszTörlés