Mégis minek él az ember!?
Egyre csak rombol, s rombol.
Egyetlen dühöngő vihar sem
Ily pusztítóan tombol!
Mert míg a hurrikán, a monszun
Jő, s megy - közben mindent elönt.
Az ember - míg csak szíve
Dobban - nagyvilágot romba dönt.
Eme komoly gondolat
Mindenkiben ott matat.
Mégis mindenki csak legyint:
"Valaki környezetvédőt játszik megint!"
Ám hogyha majd az az idő eljő,
Mikor nem lesz biztos, hogy a Nap feljő,
Minden ajak imáktól lesz telt,
S majd az is fohászt szaval, imatáncot lejt,
Ki tudja, ki is az az "Isten",
S egészen biztos abban, hogy nincsen.
Mégis oly elkeserítő az élet,
Hogy minden "holnaptól" csak borzalmat remélhet.
Vesztenivalója nincs, s a halál is jutalom,
A jövőben tehát lesz ma hiányzó buzgalom!
Valójában fogalmam sincs minek írtam eme felesleges verset, már van hasonló egy halom, de olyan kiábrándító a világ, hogy most is legszívesebben elsírnám magam... lehetséges, hogy azért mert megőrjítenek ezek a keringőző muslincák a szobámban, amiket totál nem tudom honnan jöttek és miért, de azért a mai világban is vannak elkeserítő dolgok :/ Olykor nem ártana néha a jövőnkkel is törődni! Össze kéne szedni magunkat emberek! 3:/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése