Válság ... ismét... még mindig :D

Szituáció: próbálok rímeket találni....

"Van egy kutyám, Nyuszifül,
... .... Olyan színű mint a föld!"
Jah, ez nem is rímelt o.o'

Áncike erre: Hát,... ez tényleg válság!
Köszönöm Áncike :)

Lófarok - még befejezetlen

A lovaknak nagy a farka,
Főleg annak, amely tarka!
Hosszú, vastag, lóg szabadon,
Nincsen párja itt, sem vadon.
Ide csapja, oda vágja,
De vajon mire használja?

Rossz cica!

Konyhakövön ül a macska,
Csak nem az újságot olvassa!
Elfekszik ott, néz nagyokat,
Nem lát mást csak csillagokat.
Körülötte cserép hever;
Váza fejének nagy teher!
Így jár az a komisz kedvenc,
Kinek mancsa asztalon, fenn.

Gagyi tudom, de most ez van :)

Gelöri 2.0 :)

Az újabb sokkoló képeim, amiknek semmi értelmük. Ezek is hasonlóan jól sikerültek az előzőkhöz, de legalább ..... nincs legalább.... bebizonyítottam, hogy fejlődésképtelen a rajz"tehetségem", ami megállt az óvodás színvonalon. Én legalább jól érzem magam :) ... mégha másoknak szenvedést is okozok ezekkel a "csodás mesterművekkel".

 Biga-csiga Dóri szüli-névnapjára

 Napocska és egyebek

 Napraforgóknak indultak...

(A fehér szivecske nem véletlen, de úgysem írom le miaz! :) )

 Szitakötők

Cserepes napraforgó, ami egy fatörzsből nőtt ki kaspóstúl....

elforgatva akár asztalon is lehet, de az kevésbé értelmes megoldás!

Kő-sztori

Egy szép kicsi kavics ül az útnak szélén,
Hatalmas sziklának önmagát remélvén.
Nem hiszi ő, tudja: végtelen a súlya,
Bárki alátéved, azonnal kinyújtja!
Egy napon egy nagy kő sodródik melléje,
S kisebb lett a kis kő hatalmas mellénye.
Meghökkent egy percre, nagyokat pislogott,
Rájött: csak második, majd tovább villogott.

Talált vers... régről :)

Szar az idő (cím: Áncike)

Nincs sok bogyó már a fákon,

Jég húzódik minden ágon.

Mint madár, melyet kalitka zár,

Úgy jégfal megett zöld levél áll.

Őszi pocsolya nem toccsan,

Megfagyott, már nem loccsan.

Sikamlósan csúszik, s rajta

Taknyol kinek nincs bakancsa.

De nincsen hó sem, nincs biza!

Csak sár tapad a csizmákra.

Az egyedüli, mi csak fehér

A köd, mely ha szél nincs betér.

Nem számít ha rossz az idő,

A szél, a sár, a mocskos cipő!

Mert nemsokára karácsony:

Hóval fúva - úgy várom. :)

Hát igen, ez nem mai csirke... Még jópár hónappal ezelőttről származik eme remek - nek nem mondható - mű. Fogyasszátok egészséggel! ;)

Áncike rögtönzött elemzése a versről:
Edina életének egy szakaszát fedezhetjük fel e költeményben, mely egy visszatérő esemény volt: minden egyes évben a téli hónapokban bukkant fel. Sajnos a költemény eredeti példányát nem áll módunkban terjeszteni, mert nyomdafestéket nem tűrő szavakkal jellemezte a versben kifejezett érzéseit ( szar, gagyi, gáz, nyomesz, fos, béna, fooos, ...).
Az első versszakban egy tájleírást fedezhetünk fel, melyben a madárral azonosul. A téli hónapokban, vagy tán egy csalódott időszakában úgy érezte magát, mint egy elfogott madár: "madár melyet kalitka zár". A jégfal, mint egy választó tér jelenik meg, mely mögött a "zöld levél", mint remény tűnik fel, de nem lehet elérni. De ez csak egy feltételezés, mert egy ember is megjelenhetett a gondolatsorban.
A második versszak a harmadik versszaknak az ellentétét mondja. A második versszakban csúszik a föld, jégbe borult minden, az utána lévő versszakban pedig a sárban tocsognak az emberek. A költő vágyik a hóesésre, arra, hogy a hóban fetrengjen, és arra, hogy a kedves, aranyos, jó barátnője őt megdobálja sok-sok hógolyóval ->na persze... de ez a barátnő tudja jól, hogy annak súlyos következménye lenne! :P
Az utolsó versszakban pedig teljesen elárulta magát. Már nem vágyik teljesen a hóra, lemondott minden kedves természeti hatásról. Ezek után ezekben a bizonyos hónapokat már csak a karácsony teheti szebbé, elviselhetővé. :)

Hát ezek volnának a versírós még magam előtt is rejtett gondolataim, amit csak Áncike tudhat :)