Milyen csalfa, álságos dolog a szivárvány!
No nem úgy, midőn síri márvány,
Mely habár csak füstös, s fakó,
Mégis csak kézzel fogható.
A színes képződmény nem más, csak mese,
Reményed sincs elérni sose!
Elillan, akár a röpke nyári zápor,
Mit aszályban vágytál, s visszasírtad százszor.
Az egész nem más csak illúzió, mi nincs:
Mese, napfény, szivárvány tövébe kincs.
Elborzaszt a tudat, hogy vannak olyanok,
Kik hisznek mindebben, s nem tudattalanok.
De ez nem létezik, ez egy paradoxon!
Nem hiheti más csupán, ki él koxon!
Ez nem más, csak vízcsepp és fény!
Tehát se eleje, se vége: ez tény!
S hogy lehet boldog az, kit nemrég eső sújtott,
S most szivárványt néz, napfénytől hunyorog?
Hisz színár csak onnan jöhet,
Hol az emberek felett az ég nem nevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése